
Gál Cecília
Zhaoxing, falu a hegyek ölelésében
Szeretek utazni és fotózni. Utazásaim során készült fotóimból több kiállítást készítettem és vetített képes előadásokat is. Tagja vagyok 2008-óta a Heves megyei Fotóklubnak, ahol a fotós kollégákkal meg tudjuk beszélni a fotózás kapcsán felmerülő problémáinkat.
Kínában kétszer jártam, először 2007-ben, aztán 2018 szeptemberében. A második úton Dél-Kína tájait csodálhattam meg. Számomra felejthetetlen élmény marad az óvárosok szépsége. A nagyvárosok zajától nyüzsgésétől sokkal kedvesebbek, barátságosabbak ezek a kisebb települések. A fotók is, melyeket erre a pályázatra elküldtem, ezeket mutatják meg. Az emberek közvetlensége, mosolya, érdeklődése szintén megfogott. A múzeumokban több ezer éves leleteket láttunk. Régi viseleteket, használati tárgyakat csodálhattunk meg. Kedves még számomra a rizsföldek látványa is. Sok országban volt alkalmam gyönyörködni szépségükben, emellett láttam a nehéz munkákat is az ültetéstől a betakarításig. Tartalmas, szép utazás volt, sok maradandó élménnyel. A fotók talán visszaadnak ebből egy keveset.

A dobtorony, a "Szél és esőhíd" különleges látványa fogad bennünket mielőtt belépnénk a faluba. Kínában ez a legnagyobb dong kisebbségi település. Úgy tartják, hogy őseik már 1160-ban a Déli Song-dinasztia idején felépítették a falut. A National Geographic magazin 2005-ben a "Hat legszebb ősi város és ősi falu" közé sorolta.
©Gál Cecília, Kína - Most is közel, MKBT, 2021

Többszintes hagyományos faházak, melyeket tulajdonosai gondosan megóvtak. A szépséges dobtorony sokféle célt szolgál. A dobtorony felépítménye alatt pihennek meg a falu védőszellemei. Hagyományosan valóban van benne egy nagy dob, jeladó vész esetére, illetve rituálék kezdésére. Itt ülésezik a falutanács is, ami hagyományosan idős férfiakból áll. A torony napközben közösségi találkahely, de tárolnak akár rizst is, amit aztán a közösség szétoszt tagjai közt.
©Gál Cecília, Kína - Most is közel, MKBT, 2021

Piaci életkép - A kosarak, melyeket a vállukon lévő rúdra akasztva visznek, megkönnyíti az áruszállítást.
©Gál Cecília, Kína - Most is közel, MKBT, 2021

Reggeli piac sok emberrel és áruval. Zöldség, gyümölcs, friss disznóhús, csirke kapható. Előtérben a vízi kert, ami több helyen is van a faluban. Fűszernövényeket láttam a ládákban. Minden helyet kihasználnak.
©Gál Cecília, Kína - Most is közel, MKBT, 2021

"Szél és esőhíd", mellette a dobtorony - A híd jelentősége inkább találkozó- és közösségi hely. Napközben férfi vagy asszony csoportoknak, ha üres, akkor szerelmeseknek, estefelé megint férfiaknak. Emellett természetesen, ahogy a nevében van, az eső ellen is védelmet nyújt.
©Gál Cecília, Kína - Most is közel, MKBT, 2021

Egyik utcácskája a falunak. A kis patak és a régi házak látványa elbűvöli az ide látogatókat.
©Gál Cecília, Kína - Most is közel, MKBT, 2021

Dong viseletbe öltözött emberek. Este zenés, táncos műsor lett volna, de sajnos esett az eső, így elmaradt az előadás. Ők éppen próbálni mentek még délelőtt.
©Gál Cecília, Kína - Most is közel, MKBT, 2021

Utcakép pipázó bácsival.
©Gál Cecília, Kína - Most is közel, MKBT, 2021

Esőben - Kaptunk egy kis esőt is, de így is tudtunk gyönyörködni ennek a különleges, több száz éves településnek az épületeiben, hidacskáiban.
©Gál Cecília, Kína - Most is közel, MKBT, 2021

Hagyományos faház, távolabb egy dobtorony - Egy-egy településen több torony is lehet, mert minden kiterjedt nemzetség épít egy hidat és egy tornyot. Itt gyakorol a zenekar, akik rituális, kicsit balladaszerű zenét játszanak. A kották a torony belső falára vannak felírva krétával és a hangszereket is a torony aljában őrzik.
©Gál Cecília, Kína - Most is közel, MKBT, 2021

Üzletek, kávézók, éttermek, szálláshelyek állnak az idelátogató turisták rendelkezésére. 1993-ban a Tartományi Kulturális Minisztérium Dobtorony Kultúra és Művészet Szülővárosának nevezte el a települést.
©Gál Cecília, Kína - Most is közel, MKBT, 2021

Búcsúzunk Zhaoxingtól - Érdekes a dongok származása, mert a thai népekkel vannak rokonságban. A többi thai-lao rokonnép zömmel elvándorolt Délkelet-Ázsiába a 13. században, de ők itt maradtak. Jó volt látni ezt a miénktől eltérő kultúrát, amit a dong kisebbség évszázadokon át megőrzött.
©Gál Cecília, Kína - Most is közel, MKBT, 2021